A John Wick-sorozat immár hivatalosan is univerzummá bővült. A megtört férfi helyett ezúttal egy törékenynek a legkevésbé sem nevezhető balett-táncos osztja a halált.
A Lionsgate meglátta a fejőstehenet John Wick karakterében, és az időközben egyre terebélyesebb lore-t univerzummá bővítette, ennek pedig négy John Wick-film, egy spin-off sorozat – mely jelen kritikánk tárgya – és még minimum három további, fejlesztés alatt álló film lett a gyümölcse.
Kérdés, hogy van-e elég kraft ebben a sorozatban, akad-e elég stílusjegy, melyet a John Wick mint márkanév fémjelezhet,
és amit máshol nem kapnak meg a nézők. Az mindenesetre szinte törvényszerű, hogy ha a stúdiók találnak egy drága akciófilmötletet, ami sikeresnek bizonyul, akkor foggal-körömmel ragaszkodnak hozzá, és megpróbálnak annyi bőrt lehúzni róla, amennyit csak lehet – hiszen ki a fene akarna kockáztatni egy új cím felvezetésével, promóciójával, az ismeretlen újdonság rejtélyességével?
Figyelemre méltó viszont saját maga pozicionálása: az utóbbi tizenöt évben a blockbuster-piacot uraló Marvel-filmek deklaráltan minél szélesebb korcsoportra lövő, már-már családi filmes tendenciájával és a nem franchise-osuló akcióvígjátékokkal (Rendes fickók, A kaszkadőr, A gyilkos járat) szemben a John Wick-filmek a maguk westernes karaktereivel, védjegyszerű fejlövéseivel, noiros fény-árnyék játékával, nem túl bonyolult és melodramatikus dialógusaival
az akciófilmek sötétebb oldalát képviselik, azt az oldalt, melyet a Sötét lovag-trilógia után csak nagy ritkán tudott megközelíteni a DC.
Jelen epizódot immár nem Chad Stahelski jegyzi, hanem az Underworldöket vagy a Die Hard 4.0-át dirigáló Len Wiseman, akit ezek alapján afféle „jómunkásembernek” tarthatnánk, aki nem ért nagyon máshoz az akciószekvenciák rendezésén túl, lehet azonban, hogy ide nem is kell sokkal több.
Történetünk főszereplője Eve (Ana de Armas) még kislányként szemtanúja lesz annak, hogy egy rejtélyes szervezet és annak vezetője (Gabriel Byrne) kivégzi az apját (David Castañeda), és bár
a rosszfiúk rá is szemet vetnek, végül sikerül megszöknie a gyilkosok elől.
Ezután magához veszi a Ruska Roma nevű, a világ legprofibb bérgyilkosait foglalkoztató szervezet feje, a Rendező (Anjelica Huston). Ő volt az, aki John Wickből (Keanu Reeves) is gyilkológépet faragott. Nincs ez másként Eve esetében sem, így a lány további életét keserves edzések, lelki, szellemi és fizikai próbetételek között tengeti, mígnem elérkezik a felavatás ideje, minekutána ő is szolgálatteljesítő státuszba lép. Csakhogy első küldetése közben, az egyébként testőri felügyelete alá vont ügyféltől teljesen függetlenül magát Eve-et is merénylet éri; az elkövetők csuklóján pedig ugyanolyan jel éktelenkedik, ami apja gyilkosain is látszott. Itt az idő hát, hogy a fiatal bérgyilkos visszafejtve a szálakat, bosszút álljon az apjáért. Ám ezek a szálak olyan helyre vezetnek, ahol még az egész alvilágot fenyegető polgárháború is kilátásba kerül. Nem lehet túl eredetinek nevezni a sztorit, sem a karaktereket, de ami elmondható, hogy
a Balerina megfelelően hozza a John Wick-hangulatot.
Felbukkannak a már ismert szereplők, a Rendező, a Continental hotel, a hotel recepciósaként dolgozó Charon (Lance Reddick élete utolsó alakításában), Eve mindenhol a jellegzetes aranypénzzel fizet, sőt még maga a Baba Yaga, John Wick is tiszteletét teszi néhány jelenet erejéig.
Tulajdonképpen a lényegi kérdés, hogy
a Balerina képes-e tartani az előző John Wick-filmek eszeveszett tempóját,
illetve szolgál-e szemet gyönyörködtető és kreatív akciószekvenciákkal? A válaszom erre pedig az, hogy igen. Azon túl, hogy nem nagyon tudunk fellélegezni, egyik zúzásból repülünk a másikba, a film ezt néhány további dologgal is eléri. Egyrészt a cselekmény során nem egyszer jumpscare-szerűen robban be az erőszak. Már azt hinnénk, hogy vége a jelenetnek, a kamera is elkezd távolodni a szereplőnktől, aztán hopp, mégsincs vége semminek, sőt, pont ekkor jön a ráadás. Másrészt a body countra sem lehet panasz, Eve egy egész kisközségnyi hullát hagy maga mögött, ráadásul a harcmodor is változik: a John Wickre jellemző darabos szögletesség helyett
a balett leckéket is elvégzett ifjú bérgyilkos már sokkal gyorsabban, sokkal ügyesebben és sokkal okosabban gyűri az ellent.
Harmadrészt pedig az over-the-top humor is jellemző a filmre. Persze egyáltalán nem maga a film humoros, hanem az akciószekvenciák tartalmaznak olyan szegmenseket, melyek – akár még a gore-ba is átlépve – mosolyra húzzák az ember száját. Egy alkalommal Eve nem talál más fegyvert a környezetében, csak egy nagy láda gránátot, így kénytelen mindenkit felrobbantani lövés, szúrás vagy hasonlók helyett. Egy másik alkalommal szintén nincs más, mint egy nagy halom porcelántányér, így, amíg nem találnak halálosabb fegyvert, a két harcoló fél kénytelen tányérokat törögetni egymás fején. De a csúcs mégiscsak az, amikor lángszóróval esik egymásnak Eve és az ellenfele.
A Balerina egyebet nem igazán, de
az eszeveszett akcióorgiát minden további nélkül, sikeresen hozza.
Egyszerű, mint egy faék, amit a szemedbe kalapálnak, hogy minél nagyobbra tudd nyitni. Máshol ez lehetne kevés, esetünkben viszont messzemenőkig elegendő.
Balerina, 2025. Rendezte: Len Wiseman. Írta: Shay Hatten. Szereplők: Ana de Armas, Keanu Reeves, Lance Reddick, Ian McShane, Anjelica Huston, Norman Reedus. Forgalmazza: Fórum Hungary
A Balerina a Magyar Filmadatbázison.
